Fiatal koromban elég kevés volt az önbizalmam. Bár sokkal csinosabb, fittebb voltam, mégis sokat irigykedtem a körülöttem lévő nőkre – remélem, más is érzi az ironikus vanmégmitfejlődni állapotot ebből! De most legalább ráfoghatom a hormonokra ?
De vissza az eredeti témához. Akkoriban irigykedtem a többiekre, mert volt, aki alacsonyabb, magasabb, karcsúbb, ölelnivalóbb, szőkébb, vörösebb, fiatalabb, idősebb stb. volt nálam. Egyszóval nagyon alulértékeltem önmagam.
Aztán negyvenes korom körül elkezdett megváltozni mindez. Nem irigykedtem, hanem csodáltam, ahogy különbözünk egymástól. Elkezdtem azt érezni, milyen jó, hogy egyikünk ilyen, másikunk más. Rájöttem, hogy ha akarnánk sem lehetünk egymás konkurenciái, hisz pl a kiválasztott férfiak közül is más tetszik mindannyiunknak. És igen, nekik is más nők tetszenek. Vagyis
mindenki megtalálja a számára ideális partnert úgy, hogy ezzel senkinek nem okoz rossz érzéseket. A társkeresés csak példa volt, de így tud ez lenni munkában, közösségi életben, baráti, családi kapcsolatokban is. Rájöttem, hogy
sokkal jobb, ha egymást támogatva haladunk, ha összeadjuk a tudásunkat, tapasztalatainkat és együtt alkotunk szuper dolgokat. Hisz a közös feladatokban épp olyan fontos a tapasztaltabb precíz mérnök alacsony szőkesége, ahogy a fiatal magas barna világmegváltó lázadó cukrászművészete. Pont emiatt tartom fontosnak
megszervezni azokat a köröket, platformokat, ahol a hasonlóan gondolkodó, hasonló életszakaszban lévő csodás nőkkel megoszthatjuk egymással az élményeinket, problémáinkat. Szóval gyertek bátran, legyetek tagjai a közösségeinknek. Minél többnek, hogy többen inspirálhassuk, segíthessük egymást. Hogy ne arról szóljon, kinek nagyobb már a csoportja, hisz máskor, máshonnan, másképp kezdtük. Ezek csak állapotok. Inkább azt érezzük, hogy sokkal több a közös bennünk, amit együtt tudunk mindannyiunk javára fordítani.
